„Nem”-ek harca

Mi gátol meg abban, hogy írjak? Hogy megosszam a gondolataimat, az érzéseimet a
világról, magamról, bármiről? Mi gátol meg abban, hogy végre azt tegyem, amit helyesnek,
igaznak gondolok? Mi gátol meg abban, hogy végre azokkal az emberekkel legyek, akik
igazán fontosak? Volt egy pillanat az életemben, amikor úgy döntöttem, hogy velük akarok
élni és minden más nem számít. Akkor mi gátol meg abban, hogy ezért mindent megtegyek?
Talán megint nem férek a bőrömbe? Hmm.. Talán lehetnék újra Én, újra Önmagam. Talán…
Ez tényleg megtörténhetne? Lehetek újra az, aki akkor voltam, amikor még nem fájt
semmi? Amikor még nem féltem semmitől? Amikor a világot is meg tudtam volna váltani?
Mert voltam ilyen, csak útközben valahol elvesztettük egymást. Egyszer mindannyian voltunk
tiszták és őszinték, egyszer mindannyiunknak ragyogott a lelke.
Aztán jött az első pofon. Csak álltunk és néztünk pislogva. Mi az, hogy nem? De hát én
tudom, hogy igen. Mégis nem. Forogsz, puffogsz, lázadsz, kiabálsz, mit sem ér. Maximum egy
cumit dugnak a szádba. És szép lassan az évek során megtanulod, hogy ez így van jól, a világ
a nem-ekből áll. Az álmaid lassan távoli, elérhetetlennek tűnő vágyakká esnek vissza, már
nem olyan közeliek és fényesek, mint régen. Elkezded titkolni őket, nehogy valaki nem-et
mondjon rájuk.

Mint valami érzéketlen világ szürke katonái, úgy jönnek sorra a nem-ek, egymás után
és nem ismernek kegyelmet. Így lassan már az érzéseidet sem mered megosztani, hiszen ez
a világ veszélyes, bármikor jöhetnek a katonák. Annak idején megígérted magadnak, hogy
ez többé nem fordulhat elő. Többé nem bánthatnak és erre a legjobb ötleted az volt, hogy
bezártad egy pincébe 7 lakat alá. Időnként ugyan kiszabadul és szétnéz a világban, de amint
észreveszed, azonnal visszadugod a fejét. Az ő érdeke is. Lesznek új barátiad ezen az úton,
például a Félelem, akiről már nem is tudod, mikor és hogy került oda, talán nem is emlékszel
már, de olyan jó hozzád, hogy nem is számít. Velük biztonságban vagy, megóvnak minden
bajtól.

Aztán egyszer valaki előbukkan a semmiből és azt mondja, „képes vagy rá!”. Csak
így, egyszerűen. Persze, Te legyintesz, hogy bolond ez az ember, hiszen Te tudod, Te már
megtanultad, hogy azért mindent „nem” lehetséges. Egyedül a Lelked az, ott lent a mélyben,
akinek megcsillan a fény a szemében, hogy mégis van kiút. És aztán rákezdi és az istennek
sem hagyja abba. Folyton csak kiabál, dörömböl, ki akar jönni, teljesen megveszett, nem is
érted, mi történik veled. Elege van a börtönből, elege van az aranykalitkából. Már elege van.

És megkezdődik a harc kettőtök közt. Felállítjátok a csapataitokat és minden erővel azon
küzdötök, hogy elérjétek a célotokat: Te azon, hogy minden a régi maradjon és biztonságos,
Ő pedig, hogy végre szabad legyen. Mindkét fél felvonultatja az erőit, a legjobb harcosokkal
az élen. A Te oldaladon ott van az élvonalban a Szégyen, a Félelem és egy jól ismert barát,
a Sérülések. (Hiszen ő olyan valódi.) És persze ott áll a Te oldaladon teljes erejével és
támogatásával a Külvilág.

Ezek után vajon mi marad a Lelkednek? Csak a régi, megkopott álmok, amiket el akartál
érni, a régi szép emlékek, amikor még minden rendben volt. És az, hogy egyszer Te magad
is elhitted, hogy képes vagy rá. A Lelked most is elhiszi, ő most is tudja és ott ég benne a

remény lángja, hogy szabad lehet.

Vajon ki nyeri ezt a csatát? Vajon ki adja fel hamarabb? És aki nyer, az vajon mit nyer? És
vajon tényleg egymás ellen harcoltok?

Ajánló