Minden élőlény számára beépített vágy, hogy jobbá váljon. A fejlődéshez kapcsolatba kerül a környezetével és erőforrásokat vesz fel onnan. Élelmet, vizet, meleget, nyersanyagokat, energiát.
A fenntartható fejlődés olyan fejlődés, ami bármennyi ideig tarthat, mert úgy elégíti ki a szükségleteit, hogy a vele kapcsolatba kerülő környezetet nem meríti ki, balanszban van vele. Így a következő generációnak is meglesz a lehetősége ugyanerre.
Mostanában sokat forog a fejemben a transzhumanizmus. Régen a szó jelentését se tudtam, aztán egyre több infó szivárgott be a filmeken, újságokon keresztül, az elmúlt években pedig már szinte özönlik – gépek, mutánsok, terminátorok. Egy gondolat azonban mindenhol visszatér, belefúrta magát a fejembe és nem hagy békén. Talán ez a kulcskérdése is az egész témának, mégpedig, hogy Meddig maradok Ember? Ember vagyok-e egyáltalán vagy voltam-e valaha? Mit jelent Embernek lenni?
Nem tudom Önök hogy vannak vele, de jómagam huszas éveim óta jelentős érdeklődést tapasztaltam önmagam megismerése irányában. Rengeteg időt töltöttem az élet nagy dolgaihoz való viszonyulásom elemzésével, reakcióim, gondolataim, nézőpontjaim vizsgálatával, rendezgetésével. Szortíroztam, szelektáltam... mint egy valamit is magára adó intelligencia. Ezen tevékenységemnek igen komoly jelentőséget tulajdonítottam. Önismergettem.. 
Ha már transzhumánról beszélünk, azért nem hagyhatjuk figyelmen kívül a gépeket sem. A beépített chipek, nanorobotok, fém alkatrészek és egyéb robotok nagyobb szerepet játszanak az életünkben, mint valaha. Ezek az agyba ültetett chipek még kissé idegenek számomra, hiszen az agyunk olyan szintű irányító központ, ami mindenekfelett áll, az egész testünket irányítja, ha kell, lebénítja, ha kell, a legtöbbet hozza ki belőlünk. 
